2010. febr. 17.

Szem-lesütve

szem-lesutve

 

Nemrégiben olvastam egy kiadványt a globális felmelegedés okairól és következményeiről.

Azzal kecsegtet az írója, hogy ha így megy tovább, akkor odasülünk a bolygónkra, mint a barbecue a lávakőre. Oké, oké; az csak Afrikában várható de szerinte mi sem járunk már sokáig síelni az Alpokba ha ez így megy tovább. Na erre már rá-zummoltam kicsit, mert érintett vagyok.

Az emberünk szépen körülírta, hogy a politikusok nyilvánvalóan nem merik a kibocsátás radikális csökkentését bevezetni, mert akkor a szavazók elhajtanák őket melegebb égtájakra; tehát rajtunk, fogyasztókon áll vagy bukik a világ sorsa. Hiszen ha a fogyasztási szokásainkat megváltoztatnánk, akkor azt mindenképpen követnék a kereskedők, akik gyorsan reagálnak a piac változásaira.

A globális felmelegedés egyik fő oka az erdőirtás, s ennek az elsődleges célja az állatlegeltetés. Ebben az esetben kivágják a fákat és felégetik a területet, hogy a tápanyagok egy része visszajusson a talajba. Az ilyen területeken a mindennapos esők hamar lemossák a vékony talajt, amit már nem fognak meg a gyökerek, 3 év elteltével már legeltetésre sem alkalmas az ilyen terület (ezt a folyamatot nevezik talajeróziónak). Az esőerdőnek 50 évre van szüksége ahhoz, hogy visszaálljon az eredeti állapot ezek után.

Aztán meg arról ír, hogy a felmelegedés összetett okai között 51 százalékkal a húsevés szerepel az élen. Hát ez már sok(k) volt az én vega gyomromnak.

Na most figyelj kedves húsevő barátom. Ha az lesz a vége, hogy a nyelveden lévő érzékelő bimbók féktelensége miatt nem mehetek többé síelni a kedvenc helyeimre, már azért is legyen lelkiismeret furdalásod, de ha miattad kell odapörkölődnöm az aszfaltra, akkor a legkevesebb amit mondhatok, hogy a szégyentől leszegett fejjel és lesütött szemmel járj, főleg ha politikus, tudós vagy egyéb vezető vagy.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. febr. 6.

Punks not dead just reincarnate..

Punks not dead just reincarnate..

Annyi de annyi jó ötletem van; mindemellett számtalan meg nem tapasztalt élmény hívogat; annyi képességem van amit még szeretnék felszínre hozni és oly sok vágy él még bennem; olyan sok helyre szeretnék még eljutni; hogy azt kell mondjam:
EGY ÉLET NEM ELÉG!!

Egy élet nem elég, hogy mindent hátrahagyva csak az önmegvalósításnak szenteljem magam. Hosszú listám van azokról a dolgokról amiket még ki akarok próbálni, meg akarok hódítani, le akarok győzni (nem csak magamban).

Megértem, ha éretlen a gyümölcs még a fán, elviselem, ha tíz narancsból egy citrom jut rám,
de szomjan halnék rögtön, hogyha elhallgatnám: azt akarom, hogy a kert kapuját már senki se zárja rám.
Mert én annyi mindent nem szerettem még. Mert én annyi mindent nem szerettem még.
Mert én annyi mindent nem szerettem mé-é-ég.

Az nem lehet igaz, hogy Isten vagy mittudoménki ennyi energiát, ambíciót hagyott volna ránk, meggyújtotta bennünk az élni akarás, a megismerés tüzét, aztán szétszórt volna bennünket a végtelen lehetőségek palettáján, s csak ilyen rövid ideig élhetünk. Tudod hány ember él még ezen a bolygón akiket nem ismerek? Nekem száz élet is kevés, nem érted?

Akik szerint csak egy életünk van azok bizonyosan meg vannak savanyodva és nem tudják élvezni az életet.
Én nem mondom, hogy nincs Isten, sőt ha van akkor szeretnék kezet rázni Vele —Heló, már sokat hallottam Rólad. Örülök, hogy találkoztunk. Van kedved velem tartani?;
Felőlem jöhetsz Te is de, ne tukmáld rám magad...

Figyeld, amit mondok, nehogy félreértsd, én nem akarom, hogy a nevemet a rosszak közé vésd,
én nem akarok semmit, csak mindent, ami van, s ha téged akarlak, hadd múljon ez csak rajtam.
Mert én annyi mindent nem szerettem még. Mert én annyi mindent nem szerettem még.
Mert én annyi mindent nem szerettem mé-é-ég.


L.évai G.ábor T.amás

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. jan. 11.

Egy felszabadult hétvége

joooooga

2010 február 5-6-7

 

Az önvaló szárnyakat kap.

 

Bhakti-jóga, ahogy még nem próbáltad.

Engedd el magad.

 

Jelentkezni egy kommenttel lehet !

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. jan. 10.

Ha nem bírod már elviselni azt, amiben vagy, lépj ki mint egy rossz cipőből; ébreszd fel magad!

Most feltárulhatnak előtted a benned rejlő titkok. Mutasd meg a világnak, hogy mi rejlik benned!

Hozd felszínre, amit eddig magad sem tudtál.    2010 a változás éve! Csatlakozz a csapathoz.

 

Bhakta program képzés

(1+5 hét)

1.  2010 február 14.-től    -március 28. –ig

2.  2010 április 25.-től          -június 6. –ig

3.  2010 július 4.-től     -augusztus 15. –ig

4.  2010 szept 20.-tól       -október 31. -ig

Részletek ITT

Jelentkezni akár egy kommentben is lehet.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. jan. 7.

LETOJÁS

Több ezer szemétbe dobott, de még élő kiscsirkéről mutattak be videófelvételt szerdán amerikai állatvédő aktivisták (a felvétel megtekintését csak erős idegzetű olvasóknak ajánljuk). A Mercy For Animals (Könyörületet az állatoknak) nevű csoport szerint tényfeltáró vizsgálatot folytattak az Iowa állambeli Spencerben, a helyi baromfiiparról, és bejutottak a világ legnagyobb csirkekeltő üzemébe.

A Mercy for Animals szerint az üzemben legalább 150 ezer hím csibét, vagyis kiskakast darálnak le élve minden nap, mert nem tudnak tojást tojni, tehát használhatatlanok, ráadásul a húsiparnak sem lehetne eladni őket, ha megnőnének. Az élelmiszeripar számára használhatatlan naposcsibéket bedobják őket egy folyamatosan működő őrlőgépbe, amiből véres, tollas massza formájában kerülnek a hulladékdombokba, az állatvédők becslése szerint évente 30 millióan. A sokkoló videó tanúsága szerint rengeteg újszülött csibe túléli valahogy a procedúrát és még élve kerül a szemétbe a tojáshéjjal és a masszával együtt.

Az állatvédők bejelentésére szinte azonnal reagált az állatkínzással vádolt cég. A Hy-Line International közleményben tudatta: náluk alapvető szempont "hogy gondoskodjanak a madarakról és a dolgozókról, és ügyeljenek a biztonságukra is". A cég egyben közölte, hogy vizsgálatot indít az ügyben, jelentette az AFP.

az eredeti cikk itt olvasható

http://index.hu/bulvar/hirek/2009/09/03/ujabb_gyomorforgato_videoval_sokkolnak_allatvedok/

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. jan. 6.

MIÉRT TEREMTETTE ISTEN A VILÁGOT?

Tényleg ennyire elfuserálta a dolgot, vagy csak szórakozik velünk? Úgy tűnik jót akart de kicsúszott a kezéből a varázspálca!

A háborúk és az egyéb pusztító katasztrófák alapján azt állítani, hogy a népesség megnövekedése túlságosan nagy teherré vált a világ számára, a védikus írások szerint helytelen következtetés. A Földnek semmi nem jelent túl nagy terhet. Felszínén a leghatalmasabb hegyeken és óceánokban több élőlény él, mint amennyi ember van összesen, s még ezek a területek sincsenek túlterhelve. Ha számba vennénk a Föld felszínén élő összes élőlényt, minden bizonnyal úgy találnánk, hogy az emberek még öt százalékát sem teszik ki az élőlények összességének.
A Legfelsőbb Úr elrendezéséből szerte a Földön minden élőlény elegendő táplálékhoz juthat, s az Úr még többet is ad, ha valóban aránytalanul megnövekszik az élőlények száma.

Szó sincs tehát arról, hogy a népesség növekedése terhet jelentene. A Földnek az okoz túlzott terhet, hogy az emberek nem veszik figyelembe az Úr akaratát. Az Úr egy adott céllal teremtette meg az életet a Földön, s a rendszer úgy van megalkotva, hogy megfékezze az ellene szegülők elszaporodását, nem pedig azért, hogy akadályozza a népességszaporulatot, mint ahogy a materialista közgazdászok helytelenül gondolják. Aggodalmat tehát akkor kell éreznünk ha azok közé tartozunk akik áthágják az Úr parancsait.

Egy mérnök készít egy számítógépet. Aki nem ismeri a géphez adott használati útmutatót az lehet, hogy diótörésre használja a gépet, de így hamarosan elégedetlen lesz mert a fáradtságos munka árán vásárolt drága gép tönkre megy.
Kérdőre vonhatja-e a diótörő barátunk a gyártó céget mondván— miért ment tönkre ez a gép ha tényleg olyan jó a tervezője, kivitelezője? (Ha van Isten miért van annyi szenvedés a világon?)

Az anyagi teremtés arra szolgál, hogy teljesítse az Úr vágyát, az Ő vágya pedig az, hogy a feltételekhez kötött lelkek, akik most még alkalmatlanok arra, hogy eljussanak Isten királyságába, megkapják a lehetőséget, hogy alkalmassá váljanak erre. Az Úr minden szempontból segíti azokat akik élni kívánnak ezzel a lehetőséggel. Ha a szegénység az akadály akkor ellátja őket a természet kincseivel, hogy ne kelljen nélkülözniük. Ha a gazdagság az akadály, ha amiatt fordulnak el Tőle, akkor eltávolítja ezt a kedvezőtlen, zavaró állapotot is. A kozmikus teremtésnek egyedül az a célja, hogy esélyt adjon a feltételekhez kötött lelkeknek visszatérni Isten birodalmába, s az Úr teremtése mindent megad életük fenntartásához.

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. jan. 5.

CSOKI, MINDENT A GYERMEKEINKÉRT

2002-ben 300.000 körülire tették a kakaóiparban dolgozó gyermekrabszolgák számát, ma már ez jó eséllyel fél millió fölé emelkedett. A szakértők felhívták a figyelmet, hogy a történelem során soha nem voltak ilyen alacsonyan a rabszolga-árak. Ez nyilván a túlnépesedéssel, a növekvő gazdasági kiszolgáltatottsággal és egyes helyeken a nagycsaládi kötelékek felbomlásával is indokolható. A világban jelenleg 27 millióra becsülik a rabszolgasorban tartott emberek számát, amelynek közel fele gyermek.

Azt már több jelentés megállapította, hogy az Elefántcsontparttal szomszédos Mali az egyik legnagyobb rabszolga-donor: itt modern rabszolgavadászok csábítják el az egyedül kószáló vagy kolduló gyermekeket némi pénz ígéretével különböző kakaóültetvényekre. Elefántcsontpart a világ legnagyobb kakaóexportőre, a világtermelés egy jó részét itt állítják elő. (A legnagyobb fogyasztó egyébként Svájc, a legnagyobb feldolgozó pedig az USA.)

A probléma ugyan több mint tíz éve ismert, azonban keveset lehetett hallani róla. A csokoládégyártók részéről csak lassan indult meg a tudatra ébredés, legutóbb 2009 márciusában a Cadbury jelenetette be, hogy a Dairy Milk, mint legnépszerűbb terméke, a nyár végére "slave-free", vagyis rabszolgamentes lesz. A Fair Trade és más, etikus kereskedelemmel foglalkozó nem-kormányzati szervezetek küzdenek azért, hogy a nyugati fogyasztó tudomására hozzák, mit támogatnak. Becsléseik szerint minden harmadik csokoládé véres!

Rabszolga-farmok:
A gyermekek általában 10-14 évesek, egyes jelentések szerint a 16 éves kort már ritkán élik meg. A folyamatos permetezés és különböző vegyi anyagoknak való kitettség, vagy egyszerűen az alultápláltság és a napi 14 óra munka rengeteg áldozatot szed. A körülmények minden esetben a középkort idézik: éjszakára akár ablaktalan helységbe, minden higiéniát nélkülöző szobákba zárják be a gyerekeket, napközben a kemény munkát végeztetik velük. Aki elesik, nem bírja, azt gyakran megverik, esetenként megölik.

Néha egy-egy gyermeknek sikerül megszöknie a farmról és hatóságoknak jelenteni a visszaélést vagy a családjához visszajutni, azonban a többségük soha nem kerül elő. A legalacsonyabb becslések szerint is évi 700.000 gyermek és nő esik emberkereskedők áldozatául a világban.

A modern rabszolgaság tehát él és virágzik: a szexipartól a textilgyárakig, a bányászattól a kakaóültetvényekig, a téglaégetéstől a játékkészítésig mindenütt jelen van. Néhány hétköznapi termékünk is már rabszolgamunkából származik. A nemzetközi fellépés pedig mindaddig nem lehet hatékony, amíg egyes helyi kormányzatok hajlandók szemet húnyni az ügy felett.

Forrás: www.kitekinto.hu

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. jan. 4.

A LEG-KÉZENFEKVŐBB JÓGA

Hát nincs valami egyszerű jóga amit bárki gyakorolhat? Amiben nem kell összecsomózni a lábaimat?

Az általános jóga végzése folyamán szigorú szabályokat kell követnünk, különféle ülőhelyzeteket kell gyakorolnunk, az elménket kezdetben az életlevegő keringésére kell rögzítenünk.

A hatha-jóga rendszerét, a légzésszabályozást főként azoknak javasolják, akik mélyen a testi létfelfogásba merültek, aki azonban képes a Hare Krisna éneklésének egyszerű folyamatát követni, annak számára az elme megzabolázása sokkal könnyebb.

A testben az életlevegőnek hat keringési köre van. Az első kör a gyomorban van, a második a szív területén, a harmadik a tüdők területén, a negyedik a szájpadláson, az ötödik a szemöldökök között, a legfelső, hatodik kör pedig az agy fölött. Az embernek rögzítenie kell az elméjét, szabályoznia kell az életlevegő keringését, és ez még csak a kezdet.

Azokat az idegeket, amelyek a belégzést és kilégzést irányítják, szakkifejezéssel idának és pingalának nevezik. Az idá és pingalá csatornák kitisztításának végső célja az, hogy az elmét eltérítsük az anyagi élvezettől. A légzésszabályozással járó jóga-folyamat követése nagyon nehéz ebben a korszakban. (képünk)

Szerencsére a Védák könyve említ egy másik jógát is: énekeljük mindig Krisna szent nevét. Ez az elnevezés egy fantasztikus telitalálat! A Krisna szó azt jelenti ugyanis, hogy „mindenkit vonzó”. Istent (az istenfélők) a legfelsőbb irányítónak képzelik, egy dörgedelmes büntetőnek, de a Krisna szó inkább a személyes aspektusára utal.

Kit is tartunk vonzónak? Aki szép, gazdag, okos, befolyásos, stb. Krisna ezért mindenkit vonzó mert Ő a legszebb, a legokosabb, a leghatalmasabb, a legviccesebb, és a legboldogabb. Ha valaki a Hare Krisnát énekli, azzal eléri a jóga tökéletességét; elégedett, boldog lesz.

Az ember nem rögzítheti elméjét a semmire vagy valami személytelenre, csak valami (valaki) vonzóra. Akik a meditáció személytelen vagy üres formájához vonzódnak, azokra akadályokkal teli út vár, hiszen nem szoktunk hozzá, hogy az elménket valami személytelen dologra rögzítsük. Valójában az efféle koncentráció nem is lehetséges.

Szóval fogadd ezt mint egy meghívás a Gangesz galériájára! Gyere énekelj velünk!

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. jan. 3.

MÁS VIRÁG

Legyünk őszinték; az emberben ott bujkál a gondolat, hogy „szkanderozzon” a teremtővel. Egyfajta kihívást érez, hogy versengjen Vele. A tudományos kutatások egy részét is ez motiválja. Mint a bűvész trükkjeit szemlélő ember aki nem tud tisztelettel adózni a bűvésznek, minduntalan azt kutatja, hogy —hogyan csinálja?—hiszen akkor hátradőlhetne és azt mondhatná;— ááá ez nem nagy trükk, tudom, hogyan csinálja!

Számtalan tudós áldozta már az életét arra, hogy feltárja a teremtő fortélyait, (Nobel díjjal jutalmazzák egymást a természet törvényeinek felismeréséért, de eszük ágában sincs elismerni Azt, aki kitalálta, megalkotta, fenntartja ezeket a törvényeket). A tudomány fejlődése ellenére azonban még nem sikerült utánozni ezeket a trükköket.

Ez a gondolkodásmód oda vezet, hogy megfeledkeznek az Úr dicsőségéről. Ki cáfolhatná, hogy a fizikai jelenségek és csodák mind az Úrnak köszönhetőek? A kertben a rózsa a látszat ellenére nem egy véletlen fizikai törvény szerint ölti fel formáját és színét, hogy gyönyörűvé és illatossá váljon. E mögött a fizikai törvény mögött a Legfelsőbb Úr  irányítása rejlik — másképp a dolgok nem lennének képesek ilyen törvényszerűséggel formát ölteni

Ha a festőművész minden figyelmét és művészi érzékét latba vetve fest meg egy rózsát, az akkor sem lehet olyan tökéletes, mint egy valódi rózsa. Ha ez így van, akkor hogyan mondhatjuk, hogy a valódi rózsa, anélkül öltött ilyen szépséges formát, hogy mögötte rejlene valakinek az intelligenciája? Csakis a gyermeki együgyűség vezethet ilyen végkövetkeztetéshez.

Nem újdonság, hogy vannak emberek, akik még a durva materialistáknál is ostobábbak, ám lelki tudósokként tetszelegnek, s kijelentik, hogy ők is ilyen legfelsőbb, mindent átható tudattal rendelkeznek, bár erre semmilyen bizonyítékot nem tudnak felhozni. Azzal hitegetik a materialista „trükk-kutatásba” belefáradt embereket , hogy mindannyian amnéziás istenek vagyunk, s ha eltávolítjuk e tudatlanságot, akkor valóban istenné válhatunk. Ez a szkanderezés netovábbja.

Egyszer egy beszélgetés során kérdeztem egy ilyen álistent;— no ha tényleg isten vagy akkor meg tudod-e mondani, hogy mit csináltam tegnap délben? Ez nem olyan nehéz kérdés, az öcsém meg tudná mondani, pedig ő nem isten, ha töriből hármast kap, akkor anyu egy hétig dicsérgeti.

—Cinikus vagy, ezért nem értheted meg az igazságot- mondta az álisten.

Aztán tovább állt hálisten’.

A védák leírják, hogy mindent Krisna teremtett. A virág például Krisna mosolya. A virág Krisna testéből kapja az illatát, mert a föld eredeti illata (amit eső után lehet érezni) Krisnát képviseli. Ha hajlandóak vagyunk őszinte tisztelettel gondolni arra, aki az illatát adta a virágoknak, aki a ragyogását adta a csillagoknak, akitől az énekesmadarak a hangjukat kapják, akitől az erősek ereje származik, ha megpróbáljuk látni Őt abban amit létrehozott, akkor elérjük azt az elégedettséget amit abból remélünk, hogy versenyre kelve Vele, legyőzhetjük egyszer. Ha ebben a tudatban szagolunk meg egy virágot, az teljesen más virág lesz.

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. jan. 2.

A KIS HERCEG

Ötéves korában egyszer a kis herceg —Dhruva— az apja ölébe akart ülni, aki történetesen épp a királyi trónon ült. Nevelőanyja rossz szemmel nézte, hogy a mostohafia a trónra akar ülni, minthogy ezt a posztot, a saját fiának szánta. Nem engedte hát a kisfiút apja ölébe mászni, mondván, hogy nem ülhet a király ölébe, mert nem az ő méhéből született.

Dhruvát mostohája ezzel nagyon megbántotta. Ráadásul apja sem védte meg, mert túlságosan ragaszkodott második feleségéhez. Dhruva herceg az édesanyjához futott panaszkodni, de ő sem tudott segíteni. Így aztán Dhruva megkérdezte tőle, hogyan ülhetne egyszer apjának királyi trónusára. A szegény királynő azt felelte, hogy egyedül az Úr tud segíteni rajta. A fiú tudni akarta, hol találhatja Őt meg, s a királynő elmondta neki, hogy úgy hallotta, a nagy bölcsek a sűrű erdőbe mennek, hogy vezekléseket végezve megpillanthassák. A kis herceg úgy határozott, hogy az erdőbe indul, és célja elérése érdekében komoly lemondásokat vállal bár még csak öt éves volt!

Dhruva herceg találkozott Nárada Munival (egy guruval) az erdőben (akit egyébként az Úr kimondottan ezért küldött, hogy karolja fel a kis herceget). Nárada felavatta Dhruvát s egy mantrát adott neki amelynek ismétlésével szemtől szembe megpillanthatja az Urat.

Az Úr alászállt és megmutatta Magát, hogy örömet okozzon tiszta hívének Dhruva hercegnek akinek nem kellett mást tennie a tökéletesség eléréséhez, „csupán” őszinte hittel ismételnie kellett a mantrát, miután egy hiteles guru, Nárada felavatta. Aki komoly, az elérheti a legfőbb tökéletességet, találkozhat az Úrral és célhoz érhet csupán annak köszönhetően, hogy őszinte hittel követ egy hiteles lelki vezetőt, aki magától megjelenik, amikor valaki komolyan elhatározza, hogy mindenáron találkozni akar a Legfelsőbb Úrral. Dhruva herceg, mivel, mivel megtisztította a tudatát, a szívét szemtől-szemben megpillanthatta az Urat.

Szíve mindenkinek van, mégsem látja mindenki Istent. Igazán jól csak megtisztult szívvel lát az ember. Aki valóban fontos az megtisztult szív nélkül láthatatlan.

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2010. jan. 1.

BACK FLASH

Most már egy pár éve leálltam a cuccról de azért ez egy életre szóló élmény, hiába tudod, hogy ez egy ilyen anyagi élvezet amivel csak kiégeti az ember a lelki értékeit és egy kiüresedett roncs marad mégsem lehet elfelejteni.

Tegnap bekattant valami, megint jött az ismerős keserű íz a torkomból mintha dobtam volna egy ekit. Durván elszántan kezdtem nézegetni mindenfelé, kerestem valamit. Nekem személy szerint ilyenkor a party feeling kell hangos zene, legjobb ha mély basszus, és sok. Tudtam, hogy ez csak  back flash, de mégis magával ragadott és vártam hogy tovább rántson, és jöjjenek azok a buli feelingek, mint rég.
De aztán meg beugrott, hogy szabad akaratom van és tudom ezt blokkolni. Valahogy eszembe jutott, hogy;
—Na Krisna ha tényleg olyan jó fej vagy akkor csinálj valamit, mutass valamit ami még nagyobb flash. És akkor meg csak úgy magától én se tudom miért, elkezdtem mondani a mahamantrát. Hallod! -akkora volt! Csak úgy feltört belőlem annyira jó volt! Ugyanaz az eufórikus felszabadult érzés, hogy hihetetlen megkönnyebbült vagy, mindenki a barátod de sokkal szabadabb volt, mert tudtam, hogy ez nem az eki miatt van, hanem azért mert Krisna így mutatja, hogy mellettem áll ha Őt választom. Hát ez ilyen reklámdumának hangzik de teljes mértékben igaz, hogy ez a mantra kövérebbet dob az emberen mint a bogyó. Ezt a tapasztalatot nem fogom elfelejteni, sőt azt kívánom mindenkinek, hogy élje át mert akkor tuti nem fog a ráállni a cuccra.
Én most már mindig fogom csinálni ezt a meditációt, hogy ebből jöjjön a back flash !

De különben teljesen normális vagyok, a kép nem rólam készült.

Dexter

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2009. dec. 31.

Fagyi

Néha úgy tűnik, a világ olyan mint egy sivatag ahol a boldogság oázisa után kutatunk. Alapvetően kétféle ember bolyong itt. Az egyik a „cool”, aki tudja, hogy mi teszi majd boldoggá, még nem érte el, de nagyon pozitív, nagyon magabiztos, bízik a sikerben— széles a mosolya és általában nyakkendőjük is van. A másik, a „kiégett” aki már alig vonszolja magát, inkább csak toporog, és olcsó cigit keres a lakótelepen; belefáradt már, és nem hisz még a nyugdíjrendszerben sem nem hogy a boldogság létezésében. A cool-ok a reklámokból lesznek, a kiégettek meg a cool-okból.

Általában az első kategóriába tartozók inspirálják a toporgókat sikerkönyveket írnak és a reklámokban is őket látjuk. Mindenesetre nagy a tömeg, nagy a nyomás, ezért nem sok ember eszmél fel, hogy —hohó, körbe-körbe járunk. Viszont így bárkivel lehet járni, még azzal is aki már jár valakivel —persze amikor ahhoz dörgölőzik valaki akivel te jársz akkor azzal nem jársz jól, de lehetsz szingli is és akkor ez levédve.

Csapatokba rendeződünk különböző mezeket zászlókat himnuszokat lehet választani, színes kavalkáddá válik így a menet — igaz ebből sokszor verekedés támad.
Közben hátulról ellentmondást nem tűrő delejes hang szól: Gyerünk, ne álljatok meg, mindjárt ott vagyunk! Csak a hangját hallani, az arcát még senki sem látta.

Időnként mégis meg lehet állni fagyit venni. A fagyi nagyon jó. Finom édes, csak az a baj, hogy utána még szomjasabb leszel. Aki sok fagyit tud venni arra irigykedünk, (háppersze mer ők meg lenéznek minket) és ilyenkor azzal nyugtatjuk magunkat, hogy úgysem az élvezet teszi az embert boldoggá, hanem aaa.... aaaa .... izé, a szeretet.
Szóval így megyünk, mendegélünk; néha van egy temetés akkor megállunk egy kicsit és elgondolkozunk. De akkor a delejes hang megint segít: Gyerünk, ne álljatok meg, mindjárt ott vagyunk!
Vannak akik azt mondják, hogy ez az egész világ nem is létezik és mi sem. Hát néha tényleg jobb lenne nem lenni! De akkor mi lenne?
Néha látni hívőket is régi térképeket árulnak amivel állítólag ki lehet jutni a sivatagból, de nekik meg le kell mondaniuk egy csomó mindenről szóval az járhatatlan út.

A Védák szemével látó számára az Úr teremtése valóság, az Úr külső energiájának megnyilvánulása. Az Úrnak ez az energiája azonban még nem minden. Belső energiája is van, amely egy másik világot jelent, a Vaikuntha világát, ahol nyoma sincs a fásultságnak, a szenvedélynek, az illúziónak, nincsen múlt, jelen és jövő. Előfordulhat, hogy szegényes tudásával az ember képtelen felfogni a Vaikuntha világ létét, de ez nem jelenti azt, hogy nem létezik. Az, hogy űrhajóval nem lehet eljutni e bolygókra, nem jelenti azt, hogy nincsenek ilyen bolygók, végtére is a kinyilatkoztatott írások részletesen írnak róluk, és arról is, hogyan lehet oda eljutni.

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2009. dec. 30.

Érzékelés

erzekelesA durvafizikai test olyan, mint a kesztyű, a finomfizikai test pedig, mint a kéz. A durva fizikai testünket (e példában a kezünket, a sorsvonallal együtt) a vágyainkhoz és az érdemeinkhez formázták, a kesztyűt pedig a kezünkhöz.

Az érzékek valójában a finomfizikai test részei ezért a kifinomultabb szinten az érzékeléshez nincs szükség a durva érzékszerv és az érzéktárgy kapcsolatára. Alvás közben amikor az érzékek nem aktívak könnyebb erről tapasztalatot szerezni.
Pl. kreatív emberek képesek látni, megálmodni ami még nincs is megalkotva. Más talán nem látja még, amit ők, de ez nem rendíti meg őket. Ők látják, és néha láthatóvá teszik a durva fizikai síkon mások számára is.

Beethoven például élete vége felé már süket volt s  kiszedette a zongorájából a húrokat, hogy ne zavarjon másokat, amikor komponál. Neki nem volt rá szüksége, ő így is hallotta amit játszott. Amikor meghívta a barátait, hogy bemutassa nekik az új szerzeményét, arra lett figyelmes, hogy míg ő elmélyülten játszik, a vendégek értetlenül egymásra nézegetnek. Aztán még neki kellett magyarázkodnia, hogy voltaképpen nem az ő hallásával van baj hanem...

Az érzékelés tehát finomabb szinten megy végbe, nem a tompa anyag szintjén. Kell hozzá valami plusz adottság, képesség amivel a tompa anyag nem rendelkezik (...jó érzéke van hozzá).

A durvafizikai tapasztalat olcsóbb és könnyebben megszerezhető, emiatt divatos is manapság, bár sok kell belőle hiszen csak felszínes tapasztalat, s nem nyújt valódi elégedettséget.
— Ha harcolni vágysz, ott vannak a számítógépes játékok. Akármilyen gyáva nyúl vagy, győztes lehetsz és láthatod, ahogy fekszenek előtted a szétlőtt katonák.
— A boltokban tucatjával kapható az epret sosem látott epres -csoki, -jégkrém, cukorka stb (élelmiszeripari hulladékból; a természetessel majdnem teljesen azonos aroma hozzáadásával). Csak kibontod a zacskót és rögtön a tied, csak nyisd ki a szád. Gyors, olcsó, és majdnem olyan, mint az igazi eper.
— A spangli füsttel is azonnal elszállnak a problémák. Nem? Gyors megoldás, s ha elmúlt a hatása csak gyújtasz még egyet, még egyet, még egyet, még egyet...

A mélyebb, jelentőségteljesebb tulajdonságok; barátság, hűség, áldozatkészség, megbízhatóság, stb. mind olyan jellemzők, amelyek értékesebbek, és nagyra értékeljük másokban, és örülünk ha mások felismerik bennünk ezeket, de ilyen tulajdonságokat kialakítani nem olyan könnyű mint pl. rágyújtani, vagy lelőni a képernyőn az ellenséget.

Néha évekig kell dolgozni azon, hogy egy rossz szokást kijavítsunk. De ez van. Nincsenek instant tulajdonságok, vagy majdnem megoldások. „Keverje el a zacskó tartalmát egy pohár vízben, igya meg és azonnal MAJDNEM OLYANNÁ VÁLIK, mint az aki megszabadult az önhittségtől, a sopánkodástól, és az irigységtől”.
Ha tartós és valós eredményt akarsz, akkor komoly energiákat kell befektetned.

Gondolj csak bele: Milyen tulajdonságai legyenek annak, akivel össze akarsz házasodni, és milyen annak, aki csak hétvégére kell? Ha a feleséged megöregszik, akkor még mindig lehet bájos, gyöngéd, szerető, törődő stb. bár lehet, hogy csinos nem.
Ha csak hétvégére kell, valaki akkor legyen olcsó (ne kelljen sokat gazsulálni neki), és jól nézzen ki. Mindegy milyen belső értékei vannak. Arra most nem lesz szükség.

A finom érzékelésnek komolyabb ára van de tartósabb. Nem válsz a rabjává, hanem építi a jellemed. Az előző példát folytatva; ha te olyan feleségre vágysz, akkor mit gondolsz ő milyen férjet szeretne?..aki hazamegy kinyitja a sörét aztán leül a TV-elé böfögni?

A lelki tapasztalat síkja még ennél is komplexebb. Bár sokan úgy hiszik, de a lelki érzékelés nem ébred fel automatikusan az emberben. Az adottság önmagában kevés. A lelki érzékeket fel kell ébreszteni s meg kell tanulni ezek használatát. Sőt ha be akarsz lépni ebbe a dimenzióba, akkor a motivációdra is ügyelned kell, mert oda voltaképpen nem behatolsz, hanem beengednek (ha elég megbízható vagy). Ott csak az együttműködés működik. Az integritásodat kiharcolhatod, vagy kifejlesztheted magad is, de az együttműködésre nem tehetsz szert egyedül.

Az ár magas, az eredmény viszont csodás. Nincs ok aggodalomra, mert nem érhet kudarc, és nem vár csalódás. A csalódás a csalás eredménye. Őszintének, nyíltszívűnek kell lenni.

Az egyik ékszerbolt előtt fegyveres őr áll, a másik előtt pedig egy tábla –ÓRIÁSI LEÉRTÉKELÉS- . Szerinted melyik boltban árulnak bizsut és melyikben gyémántot?

A döntés tehát a te kezedben van; elég ha csillog vagy valódi legyen?

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2009. júl. 15.

Tanulha_tó

Ezt a filmecskét egy látogató készítette. :-)

A bhakti-jóga segítségével minden megtanulható...

 

No annyit persze el kell árulnunk, hogy bizonyos trükköket csak a januári tanfolyamon tanítunk :-)

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2009. jún. 22.

Na húzás vissza!

Ratha Yatra egy óriási fesztivál az Indiai Orissza államban, Jagannath Puri városban az esős évszak (június vagy július) idején.

A ratha-yatra fesztivál jelentése:
Krisna (földi kedvtelései idején) egy kis faluban Vrindávanban nevelkedett, szerető barátai és társai a tehénpásztor-fiúk, és –lányok társaságában. A borjakra vigyáztak és naphosszat játszottak az erdőben.

Amikor Krisna felnőtt Maturában lett király, s így távol került kis falujától, és gyermekkori barátaitól. Hatalmas és fenséges palotában lakott végtelen pompa övezte, szívében mégis vissza vágyott Vrindávanba.
Hosszú évekig tartó távollét után Vrindávan lakói felkerekedtek, hogy meglátogassák szeretett Krisnájukat, de amikor meglátták Krisnát nagyon meglepődtek, mennyire megváltozott. Királyi ruhában teljesen másképp festett, mint csintalan tehénpásztorfiúként. Vrindávanban is előfordult, hogy játékból királynak öltözött de akkor virágokból volt a koronája, amelyet frissen szedett bogyók és apró gyümölcsök tarkítottak. Akkor csupa móka és kacagás ült az arcán most pedig amikor szóra fogták akkor a sóhajaiból megértették, hogy Krisna nem igazán boldog ebben a királyi szerepben.

Elrabolták hát, hogy újból boldognak lássák és egy szekéren üdvrivalgás és zeneszó kíséretében vissza vitték Vrindávanba.
A ratha-yatra fesztivál megünneplésével erre az eseményre emlékezünk.

Indiában:
2008-ban több mint 10 millió ember vett részt a ratha-yatrán Puriban.
Minden évben új szekereket ácsolnak (Balarám és Subhadrá is Krisnával tart egy-egy külön szekéren) A fesztivál után a szekerekből nyert fával tüzelnek a templomban kb. nyolc kilenc hónapig. Az Indiában használatos szekereknek a mérete némileg eltér attól amit mi húzunk majd Pesten, ott egy szekér kb 15 méter magas és 18 kereke van. A fesztiválra a világ minden tájáról jönnek Puriba, mert aki segít Vrindávanba visszahúzni a szekeret annak minden lelki vágya teljesül. (lelki vágyakkal teli szívűeknek itt a lehetőség!!)

Budapesten a ratha-yatra 2009 július 12-én, vasárnapi napon kerül megrendezésre.

Indulás: 11 órakor a Felvonulási térről. A szekér várhatóan 15 órakor érkezik a Vörösmarty térre, ahol 10-19 óra között színpadi program és kirakodóvásár várja az érdeklődőket.

 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2009. jún. 20.

Darth Vader (utoljára).

 

Mindig templomok körül őgyeleg. 

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2009. jún. 15.

SEX

A szex manapság a legnépszerűbb időtöltés a világon, hiszen: "mindenkinek szüksége van rendszeres esti testmozgásra". Gyakran a szerelem beteljesedésének hiszik ugyan, de a szerelem inkább azt jelenti, hogy az Ő örömét keresed, a szex pedig azt, hogy a sajátodat.
-Hát persze, hogy nem csak a saját örömömről van szó! Hanem az övéről.
Hallom a választ ilyenkor.

Te figyusz, ha a szerelmed bejelentené, hogy: -Képzeld Krisnás lettem, és csak gyermeknemzés céljából fogok szexuális életet élni! Legkorábban kb. három év múlva!- akkor hány napig lángolna tovább az iránta érzett szerelmed? Meddig kényeztetnéd? Meddig tudnál örülni annak, ami jó neki? Meddig lennél önzetlen?

A volt főnököm nem értette a szexualitás szakrális jellegét, mindig azt mondta: prostituálthoz járni azt jelenti, hogy jegyet veszel, a házasság meg azt, hogy bérletet váltasz…

Persze művész szemmel nézve szép a filmnyelven ábrázolt szex jelenet is, de ha az összes képkocka közül ezek a legértelmesebb jelenetek, akkor a film mondanivalójával baj van, finoman szólva: el van izélve.

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2009. jún. 3.

Embert faragni

Kevesek tudnak szembenézni önmagukkal, hogy felismerjék hibáikat, gyengeségeiket, és felvállalják a harcot velük. Tinédzser korában még lázadozik az ember, aztán mikor pl. megházasodik s megérti (szembesül azzal), hogy a hibái jó része belül (ráadásul jó mélyen) van, akkor lejjebb teszi a lécet. Próbálja túlélni a dolgot (van, aki elválik s évekig a partnere hibáin kérődzve próbálja igazolni magát).
Ritkán változtatunk magukon életük folyamán, inkább beletörődünk hibáinkba, azonosulunk velük még inkább megerősítve azokat. Mégis, skizofrén módon változtatni sem tudunk magunkon (a jellemünkön, a szokásainkon, a gondolkodásunkon, az értékítéletünkön) de meg sem tudunk alkudni a bélyeggel, melyet a sors belénk sütött. Sóvárogunk, hogy megfeleljünk mások elvárásának, hogy olyanok legyünk (azaz, hogy olyannak látszódjunk) mint amilyennek mások akarják. Megváltozni nehéz, egyszerűbb felvenni csupán a szerepet, amilyenek lenni szeretnénk, amiről csak álmodozunk.

Hogy miért akarunk olcsón mások lenni? Mert szükségünk van elismerésekre, dicséretekre, megerősítésre és apró győzelmekre és mivel a belső csatát nem nyertük meg (meg se vívtuk, csak elszaladtunk) kívülről kell ezt pótolnunk, és rászokunk erre a pótszerre, sőt mindig emelnikell az adagot. A téves önértékelés arra készteti az élőlényt, hogy képmutatásba meneküljön a gyors élvezetek reményében. Kényszeríti, hogy éljen kettős életet, belülről szorongót, félelmekkel és gátlásokkal telit, kívülről pedig a bátor, magabiztos oroszlánt.

A képmutatás egyszerre nyilvánul meg az egyénen belül és kívül. Hatására az emberek elkezdenek szerepeket játszani, olyanokat, amelyekben már nehezen választható külön a valós én és a szerepjáték. Képmutatással nem érhető el lényegi változás a személyiségben, csak megerősíti a függőséget, sőt kóros állapotában a hazudozással és az állandó csalással és az ebből eredő állandó szorongással jár együtt.

Ahhoz, hogy az ember nem neki járó élvezetekhez jusson, kénytelen trükkökhöz folyamodni, megtéveszteni másokat. Ehhez önmagát kell elsőként becsapnia. (el kell hinnie, hogy Istentől függetlenül, csalárd módon valódi boldogságot szerezhet). Ezzel elgyengíti az integritását és így válik függővé a körülményektől (karma). A csalás tehát a mohóság, az egoizmus elválaszthatatlan velejárója. Senki sem gondolja magáról, hogy ő mohó (habár rajta és szerettein kívül majdnem mindenki az), magában mindenki csak azt a minimumot szeretné biztosítani, ami másoknak is megvan és minél több minden van, annál szilárdabb a biztonság. Így lesz kívülről sikeres (hisz mendene megvan) de belülről szorongó (hisz nincs elég).

Minél nagyobb a vágy az élvezetre, annál nagyobb mértékű a csalás is. Az ateista társadalom bizonyos értelemben tolerálja a csalást, beépíti önmagába. Átértékeli a csalás abszolút fogalmát, és már csak azt tekinti csalónak, aki nagyobb, mint az átlag.

Vajon miért vagyunk képmutatóak, miért nem tudjuk őszintén felvállalni az igazságot? Mennyivel egyszerűbb becsapni valakit, mint bevallani az igazságot, mennyivel könnyebb gazdagnak lenni mások kárán, mint szegényen éldegélni?

A karma törvénye azt mondja: 1.)mondd amit gondolsz. 2.)csináld amit mondtál 3.)és vállald amit kapsz érte

Ez azt jelenti, hogy ha nem vagy elégedett a karmáddal (a tetteid eredményével) akkor belülről kezdd el a változást.

A képmutató, csaló embernek valamikor hazudnia is kell majd, mert nem bírja „cipelni” a tettei súlyát, ezért mondja a Föld anya: „Minden súlyos dolgot elbírok a hátamon, kivéve a hazug embert.” A hazugságok szörnyű pillanata, amikor fény derül az igazságra. Egy-egy komolyabb leleplezés képes megváltoztatni az ember életét.

A hazugság célja lehet az egyszerű megtévesztés, egy kedvezőbb elrendezés vagy egy enyhébb büntetés reményében való csúsztatás, vagy akár a valóság teljes elfedése. A hazugságok akkor kezdődnek, amikor ragaszkodást fejlesztünk ki egy olyan dolog iránt, ami nem minket illet, és rettegünk attól, hogy megfosztanak tőle. A hazugság a védekezés, önvédelem egyik formája. A legveszélyesebbek azonban azok a hazugságok, amelyek nem derülnek ki, mert ezek megerősítik a hitünket a módszer hatékonyságában.

A megoldás abban rejlik, ha felülemelkedünk a relatív igazságokon, és abszolút mércével mérjük a valóságot. Az Abszolút Igazságban sohasem csalódhatunk. Ha igazán embert akarunk faragni (nem csak egy szobrot) akkor belül kell elkezdeni a munkát. Ehhez szeretnénk gyakorlati tanácsokat adni a bhakti-jóga tanfolyamunk önismereti képzésével.

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


2009. jún. 2.

Bhakta program hétvége!

Bhakta program hétvége! Júni 19-21 ig.

Jössz?

BHAKTA PROGRAM TÁJÉKOZTATÓ

A bhakta program képzést azok számára állítottuk össze akik komolyabban érdeklődnek a bhakti-jóga iránt.

Krisna-völgy lehetőséget biztosít arra, hogy ezt valaki elsajátíthassa és akár otthon is tudja gyakorolni. Erre kidolgoztunk egy szisztematikus, fokozatos képzési rendszert az alapoktól kezdve.

1.) BHAKTA-PROGRAM HÉTVÉGE

Ez egy kis ízelítő egy hétvége (péntek du. tól vas. ebédig) amelyen a résztvevő megismerkedhet a bhakti-jóga alapjaival,  a Krisna-tudat alapvető tanításaival és filozófiájával, próbára teheti rátermettségét a lelki gyakorlatok terén, valamint bekapcsolódhat a
biokert munkálataiba és megkóstoljhatja az indiai vegetáriánus konyha ételeit.

Korábbi résztvevők véleménye ITT

Bővebb tájékoztatást, időpont egyeztetés végett írj egy kommentet.

A bhakta-program hétvége tervezett programja:

Péntek: Érkezés délután
17:00 Programismertető, utána vacsora

Szombat: Közös reggeli program a Völgyben lakó szerzetesekkel
4:30 Hajnali szertartás a templomban
5:15 Reggeli meditáció a templomban
7:00 Zenés táncos szertartás a templomban
7:30 Előadás az indiai szent iratokból a templomban
8:00 Reggeli étkezés:

A szombati  előadás:
9:00 Körséta: Krisna-völgy bemutatása
11:00 Előadás a bhakti-kóga alapjairól “Hogyan lehet gyakorolni a
lelki életet” címmel.
13:15 Ebéd
14:00-17:00 Ismerkedés és részvétel a biokertészet munkájában
17:30 Vacsora

Vasárnap:Közös reggeli program a Völgyben lakó szerzetesekkel
4:30 Hajnali szertartás a templomban
5:15 Reggeli meditáció a templomban
7:00 Reggeli szertartás zenével és tánccal a templomban
7:30 Előadás az indiai szent iratokból a templomban
8:00 Reggeli étkezés

A vasárnapi előadás:
9:00-11:30  Kérdések és válaszok a tapasztalatokról.
11:45-13:00 Előadás az önfenntartásról “Egyszerű élet,emelkedett gondolkodás” címmel
13:15 Lakoma: 10-12 fogásos indiai vegetáriánus ebéd.
utána kötetlen beszélgetés

IGEN KOMMENTELEK!

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!



Régebbiek | Végére »

HarciSzerzWebTEAM